Csoportos meditáció uraknak és hölgyeknek

A meditációt évezredek óta, több kultúrában alkalmazzák, mivel számtalan előnye van. Mind a testünkre, mind az elménkre, mind az érzelmeinkre hatást gyakorol. A meditáció egy lelki állapot, amelyben a testet ellazítjuk és átadjuk magunkat a nyugalomnak, belső békénknek.

Ez a megváltozott tudati állapot segíti a negatív gondolatok elengedését, szellemileg és fizikailag is pozitív hatást fejt ki. Az elért belső harmónia kihat az külső életünkre is. Eredményeképpen beindulnak a testünkben a gyógyító folyamatok, segíti a helyes döntéseket az életben, kiegyensúlyozottá és magabiztosabbá tesz.

ELŐJEGYZÉS A SZOLGÁLTATÁSOKRA

Az űrlap segítségével elküldheti időpontfoglalási igényét. Elérhetőségei egyikén keresni fogom, hogy véglegesítsük a foglalást. Kezelés lemondása 24 órával a kezelés előtt tehermentesen lehetséges, azonban ha a lemondás át lépi a 24 órás határt, bérlet esetében kezelési alkalom veszítésésvel jár, egyéb esetben pedig a kezelés árának a fele kifizetendő.


    Meditálj velem

    Jelenleg csoportos meditációkat tartok mely, során gyógyító energiák behívása segítségével elérhető a gyógyulás, energia szint emelkedés, megértés, önmegvalósítás, életünk magasabb szintre emelése lehetséges.

    Nem kell hozzá előképzettség, ha még sosem meditáltál akkor is szeretettel várlak!

    A meditációról

    Mesteri Éned felébresztése | Lélek munka csoportos meditációban

    A meditációk alatt összekapcsollak az égi minőségeddel, igaz isteni részeddel, égi csatornákon keresztül különböző energiák behívásával a minőségeid tisztulnak, felerősödnek, blokkjaid oldódnak és felismerésket is kaphatsz. A meditációkon való részvétellel saját belső fejlődésünk elindul és egyre több beavatást, égi tudást sajátíthatunk el.

    A csoportos meditáció ára

    EGY ALKALOM
    55 perc6.500Ft

    A mostani téma

    Angyalokkal való kapcsolódás, általuk való gyógyulás, negatív erők levágása és bőség teremtő energia lehívása és beintegrálása. Áldás ???? ???? ????

    Rendszeres meditáció végzésével

    • egészségesebbek leszünk, mert amikor a légzésünkre figyelünk, csökken a vérnyomásunk,
      lelassul a szívverésünk, nyugodtabbá válunk;
    • élesedik az elménk, ennek következtében hatékonyabbá válik a kommunikációnk mind a munkahelyünkön,
      mind a társunk, a barátaink és családunk körében,
    • könnyebben tudunk koncentrálni, ezért kevésbé érezzük magunkat leterheltnek
    • tudatosítjuk az érzelmeinket, ezért ritkábban fordul elő, hogy túlreagáljuk a dolgokat
    • hamarabb megtaláljuk a megoldást életünk azon területein, ahol úgy érezzük, elakadtunk
    • közelebb kerülünk önmagunk, a körülöttünk lévő emberek, az életünk,
      az életfeladatunk megértéséhez.

    A meditációra kényelmes ruházat ajánlott, illetve közvetlen előtte az étkezést hagyjuk ki ha tehetjük.

    ELŐJEGYZÉS A SZOLGÁLTATÁSOKRA

    Az űrlap segítségével elküldheti időpontfoglalási igényét. Elérhetőségei egyikén keresni fogom, hogy véglegesítsük a foglalást. Kezelés lemondása 24 órával a kezelés előtt tehermentesen lehetséges, azonban ha a lemondás át lépi a 24 órás határt, bérlet esetében kezelési alkalom veszítésésvel jár, egyéb esetben pedig a kezelés árának a fele kifizetendő.